Minden a tudatossággal kezdődik. Ezt valószínűleg hallottad már tőlem egy párszor, hogyha követsz már egy ideje. Ez egy alapvető igazság, mert tudatosság nélkül semmi nincs.
Ám igazából nem itt kezdődik a történet, mert van a tudatosság előtt még egy, igen fontos lépés, ami nem más, mint az őszinteség. Kezdetben a saját magaddal való őszinteség, mert ha az nincs, akkor tudatosság sem lesz.
Őszintének lenni önmagunkkal viszont egyáltalán nem könnyű, sőt sokszor kifejezetten nehéz, mert megköveteli tőled, hogy felvállald azt, ami van, hideget-meleget, jót-rosszat, fényt és sötétséget. Az emberi lény összetett jószág 🙂 és a polaritás szülötte, így mindannyiunknak egyaránt vannak fényesebb és árnyoldalai is. Ezért a kérdés nem az, hogy van-e sötét oldalad, mert ha itt vagy ebben az emberi világban, akkor egészen biztosan van ilyened. Hanem az a kérdés, hogy mi az, és ezen túl az, hogy azt hogyan tudod felvállalni. A felvállalás továbbra sem azt jelenti, hogy hirdetem és reklámozom, ráborítom vagy ráerőltetem másokra. Az árnyoldalakkal kapcsolatban sokkal inkább azt, hogy nem rejtegetem, tagadom le a létezését, nem próbálok úgy csinálni, mintha nem létezne.
Visszatérve az őszinteségre, én azt tapasztaltam, hogy van néhány olyan alapigazság, amivel jó tisztában lenni bárhogyan is legyenek a dolgok éppen. Az egyik ilyen, hogy mélyen belül gyakran mindannyian arra vágyunk, hogy bárcsak a problémánk varázsütésre megszűnne, elmúlna magától és nem kéne vele soha többet foglalkozni. Ezért azt gondoljuk, hogyha nem foglalkozunk vele, ha nem veszünk tudomást róla, akkor egyszercsak eltűnik és megszűnik a ránk gyakorolt negatív hatása. Természetesen erre matematikai esély van, de legtöbben többre vágyunk a természettudományos ígéreteknél 🙂
A másik ilyen alaptézis, hogy sokszor úgy akarunk fejlődni és továbblépni, hogy lehetőleg közben ne változzon semmi, vagy legalábbis semmi lényeges, mert az ijesztő és egyáltalán nem biztonságos. Elveszítjük vele a referencia ponjainkat és lebegünk a semmiben, ez pedig elviselhetetlen. Ugyanakkor azzal intellektuálisan tisztában vagyunk, hogyha nem változtatjuk a dolgok bemenetét, akkor ugyanazt a kimenetet, azaz eredményt fogjuk kapni. Ettől függetlenül, mivel érzelmileg gyakran nem tartunk ott, mégis megpróbáljuk, hátha most az egyszer másképp alakul. Nem nagy titok, hogy nem szokott…
Az őszinteség persze nem abban segít, hogy ezek az árnyak ne legyenek, hanem abban, hogy ezeket is tudatosítsuk mint a helyzet egyik elemét, de ez természetesen csak a helyzet egyik oldala. Egy másik például az a vágy, hogy meghaladjuk a jelenlegit és továbblépjünk. Valójában mindkettő ugyanolyan fontos.
Az is segíthet az őszinteséggel kapcsolatban, ha azt vizsgálod meg, hogy mi az oka annak, hogy nem vagy őszinte. És itt előre és utólag is szeretném leszögezni, hogy nem azt értem őszinteség alatt, hogy random mások (vagy a magam) fejéhez vagdosok igazságokat és megbántok vele mindenkit “én csak őszinte voltam” jeligével. Az őszinteség nem fegyver, amivel magamat vagy másokat bánthatom. Az őszinteség arról szól, hogy meglásd azt, ami van, ahogy most van anélkül, hogy elferdítenéd a valóságot.
De miért is nem vagyunk igazán őszinték? “Mert az őszinteségnek ára van” – ismerős mondat nem igaz? Általában akkor nem vagyunk őszinték, ha úgy érezzük, hogy az őszinteség következményei túl súlyosak, mondhatni vállalhatatlanok számunkra. Ám arra érdemes odafigyelni, hogyha csak akkor tudunk őszinték lenni, ha annak egészen biztosan nincsenek következményei, mert ennek egészen komoly hatásai vannak az önfelvállalásra és amúgy az egész életünkre vonatkozóan. Mások tekintetében például nagyon ritka, hogy valakinek ne legyen véleménye arról, amit éppen felvállalunk. Az hogy ez valaki szerint helyes vagy helytelen valójában nem a mi dolgunk, hanem az övé (aki a véleményt megformálta). A saját belső iránytűnk kell hogy eldöntse, hogy számunkra mi a helyes vagy helytelen. Az az iránytű, ami az önazonosságban gyökerezik és amik mentén az előző bejegyzésben említett határok meghúzhatóak. Ráadásul nem is lehet cél, hogy mindenkinek megfeleljünk és mindenki jóváhagyja azt, akik vagyunk. Így végeredményben a jó kérdés az őszinteséggel kapcsolatban az lehet, hogy nekem személyesen mire van szükségem ahhoz, hogy őszinte lehessek önmagammal?
Kép Taras Chernus – Unsplash
