Járt utat járatlanért…?
Változó időket élünk, ez a kijelentés talán igazabb, mint valaha, hiszen minden elképesztő mértékben változik körülöttünk. S bár ez lassan egyáltalán nem újdonság, mégis egyre gyakran találkozom azzal a megközelítéssel, hogy az emberek többsége, amikor kényszer vagy tudatos döntés hatására új utakat és új tereket nyitna meg először és legfőképpen biztonságra, biztosítékokra vágyik. Arra, hogy még mielőtt elindulnának pontosan tudják hova érkeznek majd meg, és ezen felül legyen előttük a teljes út feltérképezve, lehetőleg minden lépésre kiterjedő alapossággal és akkor esetleg hajlanak arra, hogy elinduljanak. Számtalanszor hallottam elhangzani azt a mondatot valamilyen formában, hogy “de hát hová menjek így, ha nincs meg a pontos úticél, csak úgy csináljak dolgokat?” Természetesen tovább beszélgetve mindig kiderült, hogy az lehet, hogy az egész egzakt válasz nincsen meg a hova kérdésre, de az irányok igen 🙂 csak az NEM ELÉG KONKRÉT, nem elég biztonságos és nem adja meg a biztosítékokat, hogyha elindulok akkor minden rendben lesz…
Sajnos van egy rossz hírem, ez a rendszer egyáltalán nem így működik. Igazság szerint általában onnan, ahol adott pillanatban állunk nagyon nehéz megjósolni, hogy hova fejlődhet valami, ami gyökeresen és alapjaiban új nekünk, valami amiről még fogalmuk sincs.
A biztosítékok keresésének oka természetesen nem más, mint a félelem, csapdában tart minket annak az érzése, hogy majd akkor indulok e, hogyha már tudom hogy hová vezet ez az út, azonban valójában ahhoz, hogy láthassam hogy hová vezet el kell rajta indulnom, így kerülünk az el nem indulás paradoxonába. Ennek eredményeképpen legtöbbször bele sem kezdünk inkább, mert az ismert akármi is sokkal jobb, mint az ismeretlen.
Ám ilyenkor elfelejtjük, hogy elindulni nem csak nagy lépésekkel lehet, felégetve minden hidat magunk mögött – persze vannak olyan esetek, amikor de, azonban ez a ritkább 😉 Vagyis elég lenne megmozdítanunk a dolgokat abba az irányba, ami arrafelé vezet. Nincs szükség pontos definíciókra, hogy valamit tudjunk tenni. A kedvenc iránymutatásom ebből a szempontból az, amit az egyik metafizikai guru mondott, akinek gyakran hallgatom az előadásait, kicsit persze a saját szájízemre fordítva le: “ne hagyd hogy az, amit nem tudsz megtenni megakadályozza mindazt, amit viszont igenis meg tudsz tenni” 🙂 Ez egy nagyon fontos gondolkodásmódbeli beállítottság, tedd azt, amit tenni tudsz, tedd meg a következő legjobb lépést a megfelelő irányba és a többi majd alakul. Amennyiben ugyanis folyamatosan dolgozol valamin, időt, energiát, erőfeszítést teszel bele, akkor az meg is fog látszani, annak lesznek eredménye.
Arra azonban érdemes figyelni, hogy sokunkban igen erős az ellenőrzés iránti vágy, aminek következményeként elválasztjuk magunkat mindazoktól a lehetőségektől, amik jelenlegi gondolkodásunk, tapasztalataink keretein kívül esnek (hiszen el sem tudjuk őket képzelni). Erre megoldás, hogy szem előtt tartva az irányt teszem, amit éppen tudok és ami abba az irányba vezet, így amíg csak irányaim vannak nem próbálok pontos és részletes terveket készíteni. Ha már kitisztult a cél, akkor viszont érdemes ebben szintet lépni és egy konkrétabb tervezést végrehajtani. Ez is arra mutat rá, hogy nincsenek egyetemes megoldások, amik mindig, minden egyes helyzetre azonos módon alkalmazhatóak. Valójában az áramlás ezt jelenti, mindig a jelennek megfelelően cselekszem, kívül rugalmasan változtatva, de a belső értékeket, a tartalmat megőrizve.
Kép Sebin Thomas – Unsplash
