A komfortzóna érdekes kérdés, a legtöbbünk egészen komolyan ragaszkodik a sajátjához, és elég drasztikus lépésekre is hajlandóak vagyunk azért, hogy (szinte bármi áron) megtarthassuk. Ugyanakkor a komfortzóna egy kicsit olyan, mint egy kellemesen meleg pocsolya, benne egy szimpatikus gumikacsával, jó benne lenni egy darabig, élvezzük a meleget, a kacsát, de idővel aztán unalmassá válik vagy csak kinőjük és ideje továbblépni. Félreértés ne essék, alapvetően nem magával a komfortzónával van a gond, hanem azzal, ahogyan kezeljük és ahogyan hosszú időre beleragadunk távol tartva magunkat minden (fejlődési) lehetőségtől, ami bármilyen szinten fenyegeti azt.
Természetesen a komfortzóna egyik meghatározó paramétere a kontroll, mert ami azon belül van, azt vélhetően és várhatóan képes vagyok az ellenőrzésem alatt tartani, így ideális esetben megvalósulhat az, hogy addig alakítom a körülményeket, míg el nem érek egy tökéletesen állapotot, ahol nem fenyeget semmi veszély. A valóságban azonban – mint azt bizonyára már mindannyian tapasztaltátok – általában nem ez történik, mert valahogy mindig közbejön valami és még ebben a látszólag igen ellenőrzött körülményrendszerbe is be tud törni a kiszámíthatatlanság emlékeztetve minket arra, hogy az általunk gyakorolt kontroll igazából milyen illékony természetű.
Amennyiben viszont képesek és hajlandóak is vagyunk elhagyni a komfortzónánkat, akkor szembetaláljuk magunkat a következő problémakörrel. Van egy furcsa elképzelésünk, miszerint gyakorlatilag a célunk nem lehet más, minthogy addig tágítsuk komfortzónánkat, míg minden belefér, amit valaha is szeretnénk, így aztán kényelmesen és zavartalanul ellehetünk benne életünk végéig.
Én azonban ezt egészen másképp látom 🙂 Számomra lehetetlen, kilátástalan és legfőképp értelmetlen küldetésnek tűnik, hogy képes legyek mindent belefoglalni a komfortzónában, kizárva bármilyen és minden olyan körülményt és változót, ami valóban nyugtalanító vagy veszélyes lehet. Arról nem is beszélve, hogy ez mennyire végtelenül sok energiát igényelne, egy ilyen buborék kialakítása és persze a fenntartása is. Amire én törekszem ehelyett inkább, hogy elérjem azt az állapotot, amikor teljes biztonsággal mozgok a komfortzónámon kívül is. Így mindegy hogy mi történik, lényegtelenné válik, hogy tudom-e kontrollálni a történéseket vagy sem, mert megszületik az az érzés, az a magabiztosság, ami lehetővé teszi, hogy bármi is kerüljön elém, azt tudom kezelni. Számomra pedig ez a szabadság egy formája, mert nem kötnek többé a feltételek és követelmények, a jóllétem és a boldogságom nem külső körülmények függvénye többé.
Kép Jason Richard – Unsplash
[TheChamp-FB-Comments style=”background-color:#6aa0ba;padding:15px; border-radius:5px”]
