Nem vagyok nagy téli sport rajongó, ha őszinte akarok lenni nem vagyok nagy tél rajongó sem, vagyis szeretem a telet, de leginkább bentről a meleg lakásból szeretem nézni, egy meleg tea vagy forralt bor mellől, ahogy kint sűrűn havazik 🙂 Így aztán értelemszerűen nem is értek egyetlen téli mozgásformához sem, eltekintve a hógolyózástól, legtovább a jégkorin jutottam, ahol is néha már meg tudok állni egészen egyedül és nem vagyok már teljesen ön- és közveszélyes közlekedéskor 🙂
Mégis néha felmerül itt-ott beszélgetések folyamán az örök kérdéskör, hogy síelés vagy snowboard. Én a magam részéről, ha már úgy döntenék, hogy bármelyikbe belevágok, akkor biztosan a snowboardra esne a választásom, mert az az, ami valóban érdekel, ami élményesebbnek tűnik az én szempontból. Ennek ellenére az esetek többségében, mindenki megpróbált lebeszélni róla, sőt még akkor is ha megosztottam, hogy engem a síelés egyáltalán nem érdekel, inkább a sít propagálták nekem. A leggyakoribb indokok közt az volt, hogy a snowboard márpedig nagyon veszélyes, és sok a sérülés, de volt olyan is, hogy az én koromban már ne kezdjem el, meg hogy nem nekem való.
Az egésznek azonban, amennyiben elvi szinten nézem, van egy igen érdekes olvasata: ahelyett ami valóban érdekel, ahelyett, ami inspirál és megmozdít, mindenki arra biztat és azt támogatja teljes mellszélességgel, hogy válasszak inkább valami olyat, ami egyáltalán nem érdekel, pusztán azért, mert “több értelme” van. Ez nagyon elgondolkodtatott, hogy vajon hány ilyen döntést hozunk, amikor azt, ami természetesen jönne belőlünk, azt, amit tényleg szeretnénk, felülírjuk a megfelelően logikus, kielégítően hatékony és kellőképpen racionális megoldással, mert ezt várják tőlünk, vagy mert ezt várjuk magunktól. Mert azt, amire vágyunk adott esetben nem lehet alaposan megindokolni, nem lehet érvekkel igazolni, jól alátámasztani és akár magunk, akár mások előtt butának, felelőtlennek, akármilyennek tűnhetünk miatta. Így elkerülve az esetleges megszégyenülést, azt hogy magyarázkodni kelljen egy akár érzékenyebb témában, inkább azt választjuk, ami kevésbé veszélyes, azt, ami megfelel a várakozásoknak.
Én úgy érzem, hogy minden egyes ilyen döntéssel valami meghal bennem, valami fontosról lemondok és eltávolodom önmagamtól és valójában a világtól is távolságot teremtek. Míg minden olyan döntéssel, amikor a valódi önmagamat választom egy újabb szikra keletkezik, amivel a világgal és önmagammal való kapcsolatom még élőbbé, valódibbá válik. Önmagunkat választani azonban egyáltalán nem könnyű, különösen akkor ha jó régen leszoktunk arról, hogy így tegyünk. Mégis érdemes apró lépésenként elindulni ezen az úton és megnézni, hogy a belső hang, hogyan szól hozzánk, mert ez a hang valójában mindig ott van, csak legfeljebb az idők folyamán alaposan elhalkult.
Zárójeles megjegyzés csupán a teljesség kedvéért: a belső hangra hallgatni nem azt jelenti, hogy ész nélkül bármit és mindent megteszek amire vágyom, ez nem szabadság, ez anarchia. Önmagamat választani azt is jelenti hogy megértem a helyemet és szerepemet a világban és azt képes és hajlandó vagyok betölteni, így valósulhat meg az önmagammal és a világgal való harmónia egyszerre 🙂
Kép Damiano Lingauri – Unsplash
[TheChamp-FB-Comments style=”background-color:#6aa0ba;padding:15px; border-radius:5px”]
