Rendszeresen elhangzik a konzultációkon az érdekeltek szájból valamilyen formában az a bűvös mondat, hogy eredményeket akarnak látni. Aztán amikor elkezdjük körbejárni és részletesebben firtatni azt, hogy pontosan mit is értünk eredmények alatt adott témakörben, akkor többnyire igen gyorsan elakadunk. Ez sajnos egy elég jellegzetes működési módunk, bár ha alaposabban megvizsgáljuk egész sok sebből vérzik ez a hozzáállás. Ugyanis ha nem tudjuk egészen konkrétan mit is akarunk, azt nem csak hogy nagyon nehéz megvalósítani – kizárásos alapon pedig, hogy mit nem akarunk elképesztően sok ideig tart – hanem azt sem fogjuk tudni, hogy mikor vagyunk készen. A jó kérdés tehát az, hogy hol is akadhat el a folyamat ?
Először is ott, hogy ahhoz hogy tudjuk mit akarunk valójában nem árt egy jó adag önismeret, ha ez megvan, akkor jó lenne tudnunk, hogy mi felé tartunk, azaz, hogy mit tesz bennünket boldoggá (ami tulajdonképpen egyenértékű azzal, hogy miért vagyunk itt, ebben az emberi valóságban igazából). Ha ez is megvan, de legalábbis egy iránnyal már rendelkezünk, akkor a következő buktató az elköteleződés. Mert lássuk be, hogyha csak csinálgatjuk a dolgokat, akkor nem nagyon várhatunk komoly eredményeket. Azonban eredményeket akarunk és azonnal akarjuk őket, ami rögtön a következő programponthoz vezet: türelmetlenség. Általában ugyanis túl rövid idő alatt túl nagy eredményeket várunk, különösen a befektetett idő, energia és erőforrás mértékében. Persze ez alól is van egy kiskapus kivétel, amikor akár tényleg mindent beleadunk, de mondjuk 2 napig, vagy 2 hétig, de általánosságban elég rövid ideig ahhoz, hogy az meg se közelítse az általunk kitűzött cél eléréséhez szükséges időt. És amikor a várva várt eredmény elmarad, akkor jönnek a kötelező önszabotáló körök, hogy ez nekem nem megy, nem nekem való, nem vagyok elég jó, nem vagyok rá képes, vagy bármi hasonló…kinek mi van beakadva önmagával kapcsolatban. Aztán kezdjük elölről egy másik dologgal ugyanezt.
Az eredményszemlélet olyan mélyen bele van ivódva a társadalmunkba, hogy gyakran össze is keverjük az embert az eredményeivel. Ugyanis lassan mindent azon keresztül szemlélünk, hogy milyen eredményekkel kecsegtet. Ennek azért van egy igen komoly hátulütője: ha csak a célra fókuszálunk elveszik az út. Ha megnéztek néhány igazán sikeres sportolót, belehallgattok a velük készült interjúkba, abba ahogy azokról a sportokról beszélnek, amit űznek, az valami mérhetetlenül inspiráló. Mindannyian imádják azt, amit csinálnak és élvezik minden percét, azt is, ami fáj, mert tudják hogy jobbá teszi őket abban, amit ennyire szeretnek, ráadásul folyamatosan keresik is annak lehetőségét, hogy hogyan lehetnének még jobbak. Sokan közülük pedig már annyira jók, hogy nincsenek valódi ellenfeleik, ezért saját magukkal “küzdenek” csupán, a korábbi legjobb teljesítményüket akarják megjavítani, felülmúlni. Ehhez azonban elengedhetetlen az, hogy az utat is legalább annyira szeressék, élvezzék és értékeljék, ezt nem lehet úgy csinálni, hogy “ezt még kibírom valahogy, míg nem jön a várt eredmény”, mert hamar motiválatlanná, inspirálatlanná válunk és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már egyáltalán nincs is kedvünk azt csinálni, ami az eredményhez vezet. Azaz olyan cél lesz jó és elérhető számunkra, ami elég konkrét, hogy a megvalósítása ne okozzon gondot és tudjuk mikor van kész, valamint ahol az oda vezető utat is legalább annyira tudjuk élvezni, mint a várt eredményt.
Kép Matthew Fournier – Unsplash
[TheChamp-FB-Comments style=”background-color:#6aa0ba;padding:15px; border-radius:5px”]
