A legutóbbi hírlevelemben a prioritásokról írtam, hogyan és miért választunk vagy éppen nem választunk fontossági sorrendeket. Arról azonban nem esett szó (a levél korlátozott hossza miatt), hogy mi történik olyankor, amikor már döntöttem és megválasztottam a prioritásaimat mégsem teszek az égvilágon semmit, legalábbis semmi olyasmit, ami ebbe az irányba mutat. Nem változtatok az életvezetésemen, a szokásaimon és nem viselkedem másként, a döntés megléte nem változtat meg semmit…
Tehát a tényleges kérdés az, hogy mi van akkor, amikor nem az a gond, hogy nem tudom elhatározni, hogy mi az, ami igazán lényeges és az sem a baj valódi eredete, hogy nem elég fontos?
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor egyáltalán milyen reális okom lehetne arra, hogy ne tegyek semmit, ha elhatároztam magam és elég fontos is? Az például elég jó indoknak tűnik, hogyha mindenáron el szeretném kerülni a konfliktust és nem akarok önzőnek látszani sem. Ugyanis manapság, ha valaki kiáll a saját érdekei mentén igen könnyen megkapja azt a kritikát, hogy lám milyen énközpontú, mert ebből is világosan látszik, hogy csak magára gondol. Holott lássuk be ez egyáltalán nem biztos hogy így van, mindösszesen annyi történik csak, hogy magára is gondol.
A másik gyakori indok a “mit fognak hozzá szólni” vonala mentén mozog, vagyis mi történik akkor ha a környezet nem feltétlenül pozitívan reagál a döntésemre (attól ugyanis ritkán tartunk, hogy túl támogatóan reagálnak és nem fogunk tudni mihez kezdeni a sok megerősítéssel). Ez nem csak arról szólhat hogy önzőnek látnak, hanem sokkal mélyebb félelmek rejtőznek benne, például az, hogy mi lesz ha rájönnek, hogy…
Ám igazság az, hogy valójában amikor nem tudsz nemet mondani valamire, ami felől legjobb esetben is kétségeid vannak, amikor úgy érzed nincs jogod vagy lehetőséged nemet mondani, akkor te, azaz a saját nézőpontod és jólléted egyáltalán nem szerep a döntésben. Persze azt is érdemes átgondolni, hogy amikor kiállok a prioritásaim mellett tulajdonképpen nem az a cél, hogy csakis egyedül én legyek a fontos, csak az én szempontjaim érvényesüljenek mindig és mindenben, hanem az hogy az enyémek is, legalább annyira mint a másik félé, egyenrangú tényezőként.
Az pedig amúgy is elég ritkán jut eszünkbe, hogy mi mindent jelenthet az, amikor igent mondunk valamire, amit nem szeretnénk. Igent mondani valamire, amit nem akarsz nem csak a rossz érzések és a kellemetlen helyzet miatt nem szerencsés, hanem azért sem, mert azt jelenti, hogy igazából felülírod a saját igényeidet és szükségleteidet, nemet mondasz saját magadra és mindarra, ami neked fontos.
Érdemes lehet ezért – mielőtt igent mondasz akármire is – eltűnődni azon, hogy ez a választás milyen következményekkel jár rád és az életedre nézve, ami nem szükségszerűen jelenti azt, hogy nem fogsz igent mondani, de mindenképpen megadja azt a lehetőséget, hogy tudatosan tudd meghozni ezt a döntést.
Kép Ivan Vranić – Unsplash
