Intő jelek

Az intuícióról beszélgetve sokszor merül fel az a felvetés is, hogy szép dolog ez a “hallgass a megérzéseidre” hozzáállás, de mi van akkor, amikor nem hallom, nem értem azt, amit az intuícióm sugall, vagyis hogyan hallgassak úgy az intuíciómra, hogy fogalmam sincsen róla mit mond. 

Ez alapvetően egészen jogos érvelésnek tűnik, azonban szokás szerint van vele egy aprócska gond 🙂 Legtöbbször ugyanis egyáltalán nem az a legnagyobb probléma, hogy nincs kapcsolatunk a megérzéseinkkel, sőt! Ott van és halljuk a hangját, mégis inkább szándékosan elhallgattatjuk vagy le is sörörjük az asztalról egyszerűen azért, mert nem abba az irányba mutat, amerre mi éppen menni szeretnénk.

Amikor azonban utólag visszatekintünk egy helyzetre, egész könnyen realizáljuk, hogy igenis ott volt egy érzés mondjuk, hogy valami nincs rendben, vagy volt bennünk egy ellenállás, amit felülírtunk vagy egyszerűen egy hang, hogy nem ezt, hanem azt lenne jó inkább csinálni az adott szituációban. Csakhogy mi nem hallgattunk rá 🙂 

Ugyanez a helyzet a “jelekkel” is, többnyire itt sem elsősorban az történik, hogy nem vesszük őket észre, sokkal inkább az, hogy nagyvonalúan napirendre térünk felettük azzal, hogy biztosan nem nekünk szólnak. És persze ugyanennek a történetnek a másik fele, amikor sértődötten nyalogatjuk a sebeinket utólag, hogy lám az Univerzum milyen kegyetlen velünk, és hogy miért kell rögtön ilyen agresszívan belénkállni, miért nem lehetett finomabban a tudtunkra adni mindezt, mikoris a finomabbat nem voltunk hajlandóak meghallani. 

Természetesen az elég egyéni, hogy kinek milyen területen milyen erősségű “jelekre” van szüksége, de azt gondolom mindannyian jól ismerjük azt az állapotot, amikor a figyelmeztető lövés már csak akkor működik, ha egyenesen a hátunkba kapjuk.

Mindez azonban – szokás szerint tudatosság, nyitottság és rugalmasság kérdése – tudatosságé, hogy észleljük-e a disszonanciát önmagunkban és képesek vagyunk-e ránézni, hogy mi okozza. Ezután következik a nyitottság és rugalmasság, hogy elengedve a ragaszkodásunkat egy adott dologhoz, helyzethez vagy eredményhez változtatni tudjunk a nézőpontunkon és döntésünkön megengedve annak lehetőségét, hogy nem csak az általunk elképzelt megoldás helyes vagy jó nekünk.