Sokan sokféleképpen hívják az isteni időzítést, ami leegyszerűsítve csak annyit jelent, hogy összhangban vagyunk a mindenséggel, az Univerzummal azaz a világot működtető magasabb rendű erőkkel. A megfelelő időben a megfelelő dolgokat tenni elég nagy segítség lehet, mert ilyenkor úgy érezzük, hogy minden lépésünk támogatásra talál, s azt tapasztaljuk, hogy egy lépést tettünk előre mégis hármat haladtunk. Vannak, akik érzékenyek az energiákra és intuitivan megérzik, hogy mikor mit érdemes tenniük, míg mások jobban be vannak zárkózva a saját világukba ahonnan jóval nehezebb megérezni vagy észrevenni, hogy milyen lehetőségek nyílnak a minket érő hatások mentén, arról nem is beszélve hogy ezt feltételezi, hogy képesek vagyunk kilépni a saját világunkból hogy élhessünk ezekkel a lehetőségekkel.
Az én személyes tapasztalatom nagyon érdekesen alakult ezzel kapcsolatosan. Mint sokan, régebben én is nagyon lényegesnek találtam, hogy minden rajta tartsam a kezem és a szemem, minden részletet megpróbáljak az ellenőrzésem alatt tartani. Ennek a megközelítésnek számtalan nehézsége van, például az, hogy ha változik valami, akkor elég nehéz alkalmazkodni, ezért a legtöbb kontrollmániás rosszul viseli ha változás van az előre megbeszélt tervekben, vagy egyáltalán változás van 🙂 Ilyenkor legtöbbször megpróbálsz mindent kétségbeesetten újraszervezni a megváltozott feltételeknek megfelelően és ha sok minden épült egymásra vagy több olyan dolog van a folyamatban, ami nem tőled függ, akkor nem ritka hogy ez szinte lehetetlen, ami rengeteg feszültséget és frusztrációt generál és a kudarc és tehetetlenség tapasztalását hordozza magában. Szóval összességében gyakorlati tapasztalatból mondhatom, hogy ez nem túl szerencsés megközelítés.
Később amikor sikerült helyreállítani a bizalmamat önmagamban és a világot működtető magasabb erőkben akkor egy újfajta szemléletmódot kellett elsajátítanom, amiben is kitűzöm a célt és aztán hagyom a dolgokat alakulni. Ez egyszerre volt bámulatosan lenyűgöző és rendkívül bosszantó élmény 🙂 Csodálatos volt, hogy a dolgok hogyan állnak össze a célnak megfelelően akkor is, amikor nagyobb változás történik, és a végtelenül dühítő része viszont az volt, hogy ez valójában minden beavatkozás nélkül megtudott történni. Ekkor jöttem rá, hogy minden korábbi igyekezetem, hogy a dolgokat nagy erőfeszítéssel egyben tartsam és újra alakítsam valójában teljesen fölösleges volt És bátran megspóroltam volna magamnak mindazt az idegeskedést és a zaklatottságot, ami ezzel járt.
Ugyanakkor ahhoz, hogy eljuthassak idáig szükség volt egyfajta belelazulásra és fókuszáltságra egyszerre. Értelemszerűen nekem a kettő közül nem a fókuszáltság okozta a nagyobb gondot. Kontrollmániásként a dolgok elengedése és a belelazulás az inkább, ami a nehézséget okozza. Ehhez van szükség a már korábban is említett bizalomra, bizalomra önmagamban, hogy bármi történik is azt képes leszek kezelni és bizalomra a teremtésben, hogy a dolgok alapvetően értem, velem és nem ellenem történnek. Természetesen mint minden, gyakorlással ez is egyre könnyebbé válik, minél többször szavazunk bizalmat akár önmagunknak, akár az Univerzumnak, annál egyszerűbb ezt a döntést újra és újra meghozni.
De mi a helyzet olyankor, amikor még nincs meg a kapcsolatunk a belső hanggal, ami segíteni tudna bennünket, mit tehetünk ilyenkor? Erről a következő posztban fogok írni 🙂
Kép Aron Visuals on Unsplash
[TheChamp-FB-Comments style=”background-color:#6aa0ba;padding:15px; border-radius:5px”]
