Az emberi törekvések egyik alaptézise, hogy minden ember boldog akar lenni. Tehát úgy szervezi az életét, olyan döntéseket hoz, olyan emberekkel és környezetben van, amitől a boldogságot reméli. Kívülről azért ez sok esetben elég furcsán fest, azonban ennek oka leginkább abban rejlik, hogy milyen elképzelésünk van a boldogságról és arról hogy mit jelent boldognak lenni.
Ha megkérdeztek 2 embert, hogy mit jelent a boldogság nekik, akkor legalább háromféle választ fogtok erre kapni 🙂 mert a boldogság egyénenként mást és mást jelent. Mivel én gyakorta firtatom ezt a kérdést beszélgetéseim során, sűrűn találkozom azzal is, hogy a kérdezettek többségének fogalma sincs arról, hogy mi teszi őt boldoggá. Ez részben annak eredménye, hogy a világból és közvetlen környezetünkből szakadatlanul áramlik felénk mások vélt vagy valós boldogság-elképzelése, hogy így és így néz ki egy boldog ember és ezt és ezt kell tenned hozzá, ennek vagy annak kell a birtokodban lenni, hogy igazán boldog legyél. Valójában az egész marketing iparág erre épült, nem ránckrémet adnak el, hanem fiatalságot, nem férfi dezodort, hanem az ellenállhatatlanság érzetét, nem autót, hanem életérzést. Persze amellett, hogy ez több szempontból kifogásolható, ha jobban megnézzük mindenki és minden sugallja nekünk, hogy hogyan kellene gondolkodnunk, hogyan kellene éreznünk magunkat, mit kellene tennünk. Felépül egy teljes kell világ körülöttünk olyannyira, hogy a végén még boldognak is KELL lennünk.
A boldogságot választani egyszerre könnyű és nehéz is, könnyű mert nagyon vonz minket, nagyon vágyunk rá és nehéz, mert nem tudjuk a boldogságot választani, míg ragaszkodunk a boldogtalansághoz. A legtöbben biztosan megütköztetek az iménti kijelentésen, hiszen miért ragaszkodna bárki is a boldogtalansághoz? “Ez hülyeség, kérem!” 🙂 Technikailag természetesen nem a boldogtalansághoz ragaszkodunk, pusztán mindahhoz, ami boldogtalanná tesz, így az eredmény szempontjából végül mégiscsak ugyanoda jutunk.
Rengeteg problémánk adódik abból, hogy ragaszkodunk a másokról vagy magunkról alkotott elképzeléseinkhez, az igazunkhoz, a nézőpontukhoz vagy ahhoz hogy a dologoknak pontosan úgy kell történniük, ahogyan mi elterveztük és sehogyan máshogy nem jó. Általában nem vesszük észre, hogy mindezek a címkézések rendkívüli mértékben bekorlátoznak minket, mert valójában meghatározzák azt, hogy milyen keretek között vagyunk képesek érzékelni a valóságot. Ez önmagunkra is könnyen értelmezhető, igaza van Henry Fordnak, akár azt hisszük képesek vagyunk rá, akár azt, hogy nem, igazunk lesz. Mindamellett persze, hogy a dolgok sosem fekete-fehérek, az tény, hogy az önmagunkról alkotott kép ritkán fedi a valóságot, és igazából mindegy hogy a torzítás milyen irányban történik, sosem azt látjuk, ami valójában van. Enélkül pedig mind a lehetőségeink, mind a döntéseink korlátozottak lesznek, mert nem tudjuk meglátni azt, ami túlmutat azon, amit valóságnak fogadunk el.
Kép Elijah Hiett – Unsplash
[TheChamp-FB-Comments style=”background-color:#6aa0ba;padding:15px; border-radius:5px”]
