A történet érdekesebb része

“Szeresd önmagad” -ez egy elég elcséplet mondatnak hangzik manapság, mert a csapból is az folyik, hogy bármire és mindenre ez a megoldás. Egyébként nem is tévednek, mert az önszeretet elég sok mindenre jó és a hiánya minden egyes emberen meglátszik. 

Ám az önszeretet egyáltalán nem könnyű szakma, mert még ha rá is szánjuk magunkat, ha eljutottunk életünknek arra a pontjára, hogy ezt a döntést meghozzuk, sokszor azt sem tudjuk, hogy mit is jelent valójában az önszeretet, hol kezdjünk hozzá, mit jelent ez a gyakorlatban, hogyan kell egyáltalán önmagunkat szeretni.

De mielőtt ebbe mélyebben belemennénk van egy másik lényeges pont. Mivel önszeretet igazából nem létezik önelfogadás nélkül, jóllehet az elfogadással kapcsolatosan rengeteg érdekes elképzelés van a nagyvilágban. Az a tapasztalatom, hogy leggyakrabban, amikor az elfogadás szóba kerül elképesztően nagy ellenállás van az irányába, mintha gondolnánk, vagy pontosabban attól félnénk, hogy az elfogadással jóváhagyjuk és megerősítjük mindazt, ami történt. Ugyanakkor érdemes felismerni, hogy elfogadás nélkül folyamatosan harcolsz a valósággal és ez egy olyan csata, ahol nincsenek győztesek..

Persze nem magával a harccal van problémám. Hanem egyrész azzal, hogy a folyamatos küzdelem elképesztő mennyiségű energiát emészt fel és vesz el tőled, olyan energiát, amivel kreatívan, inspiráltan tudnál tenni mindazokért a dolgokért, amik igazán fontosak számodra: az álmaidért, a céljaidért. És ez az energiaszükséglet egyáltalán nem konstans, sokkal inkább exponenciálisan nő, minél régebben harcolsz valamivel annál több energiádba kerül, amíg végül már semmihez sem marad kedved, nem marad erőd önmagadra és az álmaidra.

Mindemellett ami számomra ennél is meghatározóbb talán – de legalábbis vetekszik vele fontosságát tekintve – az, hogy az elfogadás hiánya teljesen tévútra vezethet az életedben. Tegyük fel, hogy van valamilyen ügy vagy leginkább probléma, amiről nem veszel tudomást. (Hiszen leggyakrabban ezekkel harcolunk, valamivel, amiről úgy érezzük elfogadhatatlan.) Ezért úgy teszel, úgy élsz, mintha ez nem is létezne. Olyan döntéseket hozol, amik ezt teljesen figyelmen kívül hagyják. Aztán egy szép napon azon veszed észre magad, hogy sehogy sem tudsz eljutni oda ahova szeretnél, valahogy sohasem sikerül. Mert alapvetően rossz irányba indultál és rossz helyen keresed a válaszokat.

Elfogadni azt, ami van kicsit olyan, mint behúzni egy térképre egy navigációs X-t, hogy Ön itt áll. Ha nincs önelfogadás, akkor a kiindulási pontot jelző X-d teljesen rossz helyre kerülhet és ezáltal jobbra indulsz ahelyett, hogy balra mennél, mert a valóság tagadásán alapuló jelzőpontod más helyre került. És eltévedsz mert azt hiszed másra van szükséged.

A történet érdekesebb része azonban az elfogadás után következik, azután hogy abbahagytad a harcot azzal, ami van, abbahagytad a harcot önmagaddal. (Jó, az elején egy kis tűzszünet is elég 😉 ) Mert csakis innentől nyílik lehetőséged arra, hogy megváltoztasd a dolgokat. Mert képes vagy látni azt, ami van és ezáltal hozzáférhetővé és alakíthatóvá válik. Pontosan meg tudod célozni a problémát ahelyett hogy körbelövöldöznéd. Olyan dolgokat tehetsz, amik közvetlen hatással vannak a helyzetre és annak kimenetelére. Nem találgatsz, nem kísérletezel, hanem szembebézel vele. Mert csak és kizárólag onnan, a valóság biztos talajáról indulva tudsz felelősségteljes és hosszú távon is felvállalható döntést hozni arról, hogy mindennek tükrében mit is akarsz és arról hogy hogyan tovább. Azt nem ígérhetem, hogy ez egy könnyű út, de az egészen biztos, hogy elképesztően hatékony.

Kép Caroline Veronez Unsplash