Ez az év egészen érdekesen indult, ugyanis már januárban (amikor Ökör hónap van ugyebár és ezért visszatükrözi, vagy ebben az esetben inkább előre vetítette a következő Yin Fém Ökör év energiáját) rádöbbentem, hogy alaposan túlvállaltam magam. Ez rám egyébként egyáltalán nem jellemző, mert bár összességében igen sok mindent csinálok, ennek ellenére elég jól becsülöm az erőforrásaimat. Nos, ez most nagyon nem sikerült, de úgy tényleg egyáltalán nem, mert egy nagyságrenddel néztem be a feladathoz szükséges időt. Ez a tény azért gyorsan tudatosult bennem, mert sehogy sem haladtam úgy ahogy elterveztem, de még úgy se ahogy illett volna ahhoz, hogy ha nem is határidőre, hanem legalább belátható időn belül befejezzek mindent. De hiába vált ez világossá számomra, mégis, ahogy jó katonához illik, nem mondtam olyat, hogy ez sok, sőt maga alá temet, még magamnak sem. Pedig ekkorra minden szabad percemben ezt csináltam, aztán már a nem annyira szabad perceimben is, és mégis alig haladtam. Akik ismernek, tudják, hogy alapvetően eredményorientált és hatékony embernek vallom magam, úgyhogy, amit lehetett, azt optimalizáltam a folyamaton, de a várt és egyébként megszokott eredmények így is elmaradtak.
Így tehát ott tartottam, hogy még magamnak sem vallottam be, hogy ez most nem fog menni, , hiszen az volt a fejemben hogy én vállaltam el és ha már a nevemet adtam hozzá, akkor akármi is legyen nem viszakozhatok. Aztán egy ponton jó gyorsan eldurvult az egész, és a jólétemet kezdte egészen negatívan befolyásolni, ekkor önkritikát gyakoroltam és lejjebb vettem belőle, azonban még mindig nem elég le, és hogy ezt honnan tudtam? Nagyon egyszerű volt rájönni, ugyanis akkor jött a Covid.
Alapvetően nem találkoztam sok emberrel akkoriban, sőt mondhatni egy maroknyi emberrel csupán, akik tartották a szabályokat és vigyáztak, ahol tehették. Addigra túl voltam néhány szórakoztató beszélgetésen a korlátozások kapcsán arról, mikor random emberek megkérdezték, hogy mégis hogyan bírom a bezártságot. Én többnyire jó Yin napmesterű emberként nevetve körbenéztem és megkérdeztem, hogy mégis milyen bezártságot? Itthon vagyok, ami az én területem, szeretek itt lenni, feltölt, ellazít, úgy szervezem a dolgaimat, ahogy nekem jó, elképesztően hatékonnyá válik az ember lánya, ha nem szakítják félbe hárompercenként valamivel 😀 arról nem is beszélve hogy általában azért jópár olyan projektem van folyamatban, amik sokat jelentenek nekem, így mindig van mit csinálnom, azaz a kérdést sem értem 🙂
Visszatérve azonban a főtémára, hiába a körültekintés, mégis elég volt egyetlen ember, egyetlen valaki, akit nem érdekelt ez az egész Covid történet, aki a beteg családtagja mellől jött el hozzám, a segítségemet kérve, és aki óvatlanságával és felelőtlenségével behozta ezt az otthonomba. Persze nekem erről akkor még fogalmam sem volt, bennem akkor csak annyi mozgott, hogy tudtam hogy segítségre van szüksége, így belementem, hogy a körülmények ellenére találkozzunk. A vicces az a történetben, hogy tőlem még elment valaki máshoz és őt is megfertőzte hasonlóképpen.
Természetesen nem akarom az ő nyakába varrni az egészet, hiszen ha én nem vagyok ott, ahol éppen voltam valószínűleg ezt elkerülhettem volna, azonban ez nem így történt. Mikor nagy nehezen felépültem a Covidból, megkeresett ismét, hogy akkor jönne hozzám rendszeresen. Elutasítottam. Nem azért, mert neheztelek rá, vagy mert bosszút akarok állni, hanem azért mert így éreztem helyesnek, fontos, hogy mindannyian tudatában legyünk annak, hogy ok-okozat van és a tetteinknek márpedig következménye van.
Kép Ana Cernivec – Unsplash
[TheChamp-FB-Comments style=”background-color:#6aa0ba;padding:15px; border-radius:5px”]
